Futam előzetes Slovakia Ring! Élő tv közvetítés!
Futamelőzetes-Slovakia Ring
Északi szomszédunk, Szlovákia látja vendégül ma a mezőnyt. A legtöbben már napokkal ezelőtt átugrottak Felvidékre, hogy felidézzék a pálya már ismerős kanyarjait és tökéletesítsék autójuk beállításait.
A pályáról
A 2009-ben átadott pályát a legtöbben már jól ismerik, hiszen az aszfaltcsík 2012 óta résztvevője a Túraautó-világbajnokságnak, klubunk tagjai pedig júniusban mérkőztek meg itt az RC-HU RC1 keretein belül.
A pálya első szektorát három középgyors jobb kanyar alkotja, melyekből a második akár padlógázzal is bevehető, megközelítőleg 200 km/h-s sebességgel. Ezután lassú és középgyors kanyarok váltják egymást a pálya közepén, egy ugratóval kiegészülve a szektor végén. A pálya utolsó harmadában egy jobb-bal kanyar vezet rá a pálya egyik leghosszabb egyenesére, majd egy elnyújtott jobbos következik, amely egyben a pálya utolsó kanyarja is.
A Slovakia Ring valósággal bünteti a rosszul beállított autót, létfontosságú a tökéletes balansz megtalálása. A sok kanyar miatt nem igazán érdemes alacsony szárnyállással menni, a rugókat pedig ajánlatos megkeményíteni a fordulás megkönnyítése végett. Fejtörést okozhat a mérnököknek a pályán található két ugrató is. A lágy felfüggesztés alulkormányzottsághoz, a túlságosan feszesre állított autó pedig idegesen viselkedhet a kanyarokban.
Mire számíthatunk?
Bence és Töki "szokásos" különmeccsét hozta a prekvalifikáció, amelyet úgy tűnik, a hondás fog megnyerni - bár sok tétje ennek nincs. Jót tett a közép-európai levegő a Lendület Team erőforrásainak, Söri a harmadik, Dez a negyedik leggyorsabb időt autózta, ami dobogós helyekkel is kecsegtethet nekik. Joe alig lemaradva tőlük az ötödik, Krisztián pedig a hatodik pozíciót foglalja el. Rögtön pontokat szerezhet az élete első RC-HU-s versenyén Brian, aki a tizenkét nevezett versenyző közül a hetedik helyen áll. Először lehet idén eredményes versenyen Christopulos és az idénykezdetet kényszerből Szlovákiára halasztó Sanyi is. A sok hiányzó lehetőséged adhat a középmezőny tagjainak akár egy meglepetéseredményre is.
A győzelemhez nem feltétlenül lesz elég a nyers tempó, a gumikopás sokak számításait keresztülhúzhatja. Ezt tetőzheti egy esetleges hőhullám is. A szakértők szerint az utolsó pár körre nem kizárt a 2,5-3 másodperces romlás sem a köridőkben, ami a BMW-knek kedvezhet a hajrában.
Sikerül-e Bencének győznie hazai pályán? Megszerzi-e Söri karrierje második győzelmét? Fel tud-e állni idén először a dobogóra Dez, vagy Joe és Krisztián beleköp a levesébe? Lesz-e meglepetésember a hátsóbb régiókban? Ezekre a kérdésekre ma este 19:20-tól megszületik a válasz - tartsatok velünk!
By BBence