Shanghai futamelőzetes
Shanghai futamelőzetes
Vasárnap este hét órakor újra felbőgnek a motorok, mégpedig a kínai Shanghai International Circuit versenypályán. A szezon utolsó előtti bajnoki futamára kerül majd sor, azonban a pilóták bajnoksága már eldőlt, ugyanis BBencét Suzukában bajnokká avatták. A konstruktőrök között is eldőlni látszik a cím sorsa, a Lendület Team előnye már 28 pont az egyre inkább lemaradó Lajhár Team előtt.
Mielőtt azonban eldőlne, melyik csapathoz kerül a másik kupa, még meg kell vívniuk a pilótáknak a kínai aszfaltcsíkon. A klubtagok első véleményei pozitívak a pályáról. A bajnokság jelenlegi második helyezettje, Dez így nyilatkozott: "A gyakorlások alapján kőkemény csatákra számítok. Imádom a pályát, főleg az első kanyarkombináció tetszik nagyon. A csapatbajnoki esélyeink miatt a biztos pontszerzésre törekszek, de bízom abban, hogy fel tudok majd állni a dobogóra."
A gyakorlások során erősnek tűntek a BMW-k: Töki az abszolút leggyorsabb időt autózta, fölénye már-már nyomasztónak tűnt a Hondások szenvedése mellett. Legfőbb kihívója a BBence-Dez-Krisztián hármasból kerülhet ki, akik a tesztfutamok során végig azonos időket mentek. A surranópályán Martin és Joe settenkedik a legjobbak mögött, egy összeszedett versenyzéssel akár a dobogós helyek valamelyikére is pályázhatnak. Döntő szerepe lesz a gumikopásnak a pálya gumigyilkos jellege miatt, ez szintén a BMW-k számára hajtja a vizet.
Sikerül-e valakinek megtörnie Töki hegemóniáját, vagy a "Doktor" unalomba fullasztja majd a versenyeket? Ki nyeri meg a Hondák házi párharcát: a már bajnokként versenyző BBence, a mindig vérprofi Dez vagy az egyéni bajnokságban dobogóra hajtó Krisztián? Sikerül-e a többi hátsó keresnek meglepni a bajnokság éllovasait? Rengeteg a megválaszolatlan kérdés, melyekre vasárnap este a pályán megszületik majd a felelet... Tartsatok velünk!
by Bence