Sonoma/Infinion
A Sonoma-hegység lábánál, az azonos nevű település közelében fekvő amerikai versenypálya 1968-ban épült meg, és az év decemberében rendezték rajta az első versenyt. A California államban található ring sokáig egy Los Angeles-i filmgyár tulajdonában volt, és ez idő alatt nem rendeztek rajta versenyeket, de az 1980-as években változott a tulajdonos kiléte, amelynek köszönhetően megindult az igazi pezsgés a pálya életében.
A NASCAR (azóta Sprint Cup) 1989-ben debütált az akkor még Sears Point Raceway, ám 2002-től már Infineon Raceway néven futó ringen, majd 1999-ben itt rendezték az Amerikai Le Mans-széria valaha futott legelső versenyét. A rendkívül kanyargós, szintkülönbségekkel is tarkított, egy szóval: élvezetes vonalvezetésű pályán jelenleg a Sprint Cup mellett IndyCar-, illetve AMA Superbike-világbajnoki futamot is rendeznek, igaz, mindegyiket más és más nyomvonalon. A WTCC naptárában 2012-ben debütált a sonomai aszfaltcsík, és a sorozat első amerikai hétvégéjén a magyar Michelisz Norbert mindkét futamon dobogós helyen végzett a privát BMW-vel.
Videók, leírások a pályákról megtekinthetőek ITT.
Verseny menete:
Pálya: >>> Sonoma /Infinion Raceway <<<
Szerver: racingclub-hungary.com_1
Kezdés: 2014.03.09. - Vasárnap - 19:00
Időmérő: 30 perc
warm up: 7 perc
verseny: 2x 19 kör repülő és állórajt
Szerver: racingclub-hungary.com_1
Jelszó: szokásos szerver jelszó
Összesített Büntetések /nem végleges/:
Egy figyelmeztetéssel rendelkező versenyzők:
- Nebom
- Pico
- Joe
- Vass Gyula
- Gyarmati Jani
- Christopulos
Két figyelmeztetéssel rendelkező versenyzők:
- Solberg
- Kitfi
- KommyKT
- Töki
- Safranek
Súlybüntetéssel rendelkező versenyzők:
- Kriszpc 20 kg
- Gyarmati Jani 20 kg
Eltiltás a versenyről:
Jó versenyzést mindenkinek és gyakoroljátok a páros versenyeket a 2x3 körös futamokon a szerveren ,mert többet ér,mint pár tized!