Makaói görbe tükör
Makaói görbe tükör
Vasárnap este utoljára sorakoztak fel a rajtrácsra a klub versenyzői. Töki várhatta az első helyről a rajtot, mögötte a hondás különítmény következett BBence, Krisztián, Söri és Dez sorrendben. Mögöttük Martin, Joe, SanquaL, Christopulos és Sanyi volt az első tíz sorrendje. Sokaknak gondot okozott azonban a cockpitben tapasztalható elviselhetetlen hőség, a forró aszfalt és a gyorsan szemcsésedő gumik.
Az első verseny rajtját Töki kapta el legjobban, BBence megtartotta a második helyét, Dez pedig feljött a harmadik helyre Krisztián rajtbüntetése után . Dez pár másodperccel később már a második helyen haladt, miután kihasználta BBence lecsúszását. A lajhár teames vesszőfutása ezzel viszont még nem ért véget: néhány kanyarral később a falnak csapódott, így a középmezőnybe csúszott vissza. Joe surranópályán felzárkózott harmadiknak, megelőzve Sörit, Attist és a bakizó BBencét. Hátrébb Sanqual üldözte Christopulost, amikor a harmadik kör kezdetén megtörtént a baj: SanquaL merészen beszúrt Christopulos mellé, de elegendő hely híján ütközés lett a vége az esetnek. A rendkívül szerencsétlen, a bokszutca-áthajtásos büntetését letöltő, utolsó helyről felzárkozó Krisztián már nem tudta őket kikerülni, így ő is részesévé vált az év talán legnagyobb esésének. A legtöbbet S@nyi profitált az esetből, aki mind a hármukat lehagyva feljött a hetedik helyre.
SanquaL, Christopulos és Krisztián óriási repülése
Elöl - Joe megforgása után - hármas vonat alakult ki a harmadik helyért csatázók között. Attis, Söri és BBence körökig szorosan követték egymást, de érdemi előzési kísérlet nem történt. Ekkor úgy tűnt, megússzuk további komolyabb baleset nélkül az első versenyt. A hetedik kör kezdetén azonban Dez nagy sebességnél a szalagkorlátnak ütközött a pálya legtempósabb részén. Egy értékes második helyet dobott el, amivel lényegében visszahozta Sörit a bajnoki ezüstért folyó harcba... A versenyt természetesen nem tudta folytatni, de szerencsére sérülés nélkül kászálódott ki kocsija romjaiból. A második pozíciót így az élete (egyik) legjobb versenyét futó Attis örökölte meg tőle - vajon ki számított erre azok után, hogy az időmérőn még mért kört sem tudott futni?
Az utolsó két körre is maradt izgalom: Sanqual és Krisztián megelőzték Christopulost, aki ezzel kiszorult a pontszerzők közül. Előrébb S@nyi megelőzte Joe-t, ezzel átvéve a négy pontot érő ötödik helyet - ekkor már csapattársa, BBence mögött haladt!
A futamot a rajt-cél győzelmet arató Töki nyerte meg, Attis és Söri állhatott fel még a dobogóra. A tovább sorrend: BBence, S@nyi, Joe, Sanqual, Krisztián, Christopulos volt.
Dez hibája majdnem a bajnoki ezüstérmébe került
Rövid pihenő után sorakozott fel a mezőny a második, álló rajtra. Krisztián várta az első helyről a startot, mellőle SanquaL vághatott neki a kilenc körös versenynek. A rajt legjobban Joe-nak sikerült, aki kis híján még az első helyet is megkaparintotta, de Krisztián agresszíven zárta az ívet. Az első komolyabb féktávon Joe és Christopulos is csúnyán elmérte a féktávot, a BMW-s számára véget is ért a verseny. Pár kanyarral később SanquaL fúródott a gumifalba - ezzel ő is feladta a versenyt -, a mögötte jövő S@nyi azonban már nem tudta kikerülni őt, így az ő autója is a gumibálák foglyává vált egy rövid időre.
Az év utolsó rajtja gond nélkül lezajlott
Az első kör végén Krisztián vezette a mezőnyt Töki és BBence előtt, mögöttük a Söri-Attis-Dez hármas próbált felzárkózni. A harmadik kör elején Töki egy kis szélárnyéknak köszönhetően megelőzte Krisztiánt, aki azonban visszatámadott, melynek ütközés lett a vége. Nevető harmadikként BBence vette át a vezetést, Töki és Krisztián a második-harmadik helyen folytathatták a küzdelmet.
A negyedik körben Dez megelőzte a remekül védekező Attist - ezzel már csapattársa, Söri mögött volt. Végül ez a manőver hozta meg számára a bajnoki ezüstöt, de ne szaladjunk ennyire előre...
Féltávnál BBence-Töki-Krisztián-Söri-Dez-Attis-S@nyi-Christopulos volt az első nyolc sorrendje. Töki folyamatosan felzárkózott BBencére, ami azonban rosszul sült el: BBence lagja kiütötte, emiatt fel kellett adni az év utolsó versenyét.
Az utolsó fordulók viszonylag eseménytelenül zajlottak le. A versenyzők már óvatosan mentek, próbálták épségben hazahozni autójukat a fárasztó futam, futamok után. Az utolsó előtti körben történt még egy incidens Söri és Christopulos között, aki nem engedte el a mögötte jövő, Krisztiánt üldöző, kétség kívül gyorsabb lendület teames versenyzőt.
A szezon utolsó nagydíját végül BBence nyerte meg, Krisztián és Söri társaságában pezsgőzhetett a dobogón. Dez a negyedik hellyel bebiztosította bajnoki második helyét, Attis pedig egy harmadik hely mellé egy ötödiket zsebelt be. S@nyi kettős pontszerzéssel búcsúzott a Lajhár Teamtől, a pontszerzők sorát pedig Christopulos zárta, aki bár a verseny után fél perces időbüntetést kapott, több résztvevő híján megtarthatta a hetedik helyét.
Folytatás október 26-án, Monzán. Ne hagyjátok ki!



